Yin jóga és művészetterápia


Érdekes és új tapasztalatokat szerezhetünk, ha összekapcsoljuk a jógát, mint szellemi utat a bennünk lévő női szerepeket és kérdéseket feltáró önismereti és művészetterápiás technikákkal.

A 'yin jóga és művészetterápia' négy alkalmas önismereti csoportban a yin jóga kiegészítéseként végigtekintünk a női életszakaszokon oly módon, hogy kapjunk egy rövid rálátást arra, hogy a női létünkben mit éltünk meg eddig, hol tartunk most, és egy kicsit előre is pillantunk, amely során megláthatjuk, hogy vannak-e olyan dolgok életünkben, amelyeket jobban szeretnénk megérteni, amelyeken változtatnánk, amikre felkészülnénk.

A csoportok zártak, ami azt jelenti, hogy az első alkalom után már nem csatlakozhat új tag, ezzel is biztosítva a csoport intimitását és a könnyebb megnyílást a többiek felé, segítve az önmagunkra való rálátást, és a bennünk lévő kérdésekre való válaszok megtalálását.

Egy korábbi csoport tagjától a következő visszajelzést kaptuk: "Már több helyen, több önismereti lehetőséget kipróbáltam az elmúlt évek során. Amit nagyon különlegesnek találtam, az az, ahogyan Emese és Cili egy nagyon otthonos, közvetlen, természetes, mindenféle feszültségtől mentes közeget teremtett, elfogadó, szeretettel teli figyelmet kaptunk tőlük, teljesen ellazulva nyílhattunk meg egymás előtt. Különösen élveztem, ahogyan a női jóga hosszan kitartott pozíciók segítségével segít a türelem és a beengedés útján lépésről – lépésre előre haladni (miliméterről miliméterre), s fizikálisan is megtapasztalhattam, hogyan engednek az izmaim egyre inkább. Bár nem erősségem a művészi kreativitás, még ez irányba is nyiladoztam az alkalmak során. Kiderült, hogy bizonyos technikák be tudnak indítani, kapcsolni, bele tudok mélyülni. Mindig feltöltődve jöttem el Tőlük."

A legközelebbi 4 alkalmas csoport 2021. október 19-én indul és a következő kedd esti időpontokban lesz 18 és 21 óra között:

2021. október 19.
2021. november 2.
2021. november 16.
2021. november 30.

Helyszín: Budapest XIII. kerület (jelentkezés után küldjük a pontos címet). A négy alkalom ára egyben fizetve 40,000 forint. Részletfizetésre van lehetőség. A jelentkezők a workshop árának átutalásával tudják helyüket biztosítani, amelyhez a jelentkezést követően küldünk számlát.

Jelentkezni az emesenemeth @ icloud.com és a ott.cecilia @ gmail.com email címeken lehet.