Az én utam: önállósodás és vállalkozás


“Siker az, ha szereted magad, szereted, amit csinálsz, és azt ahogyan csinálod.”  
(Maya Angelou)


2018-ban kezdtem el a saját szakmai utamat járni. Nehéz kezdet volt, bizonytalan, magányos. Hiányzott a megszokott biztonságot adó céges keret, a csapat, a minden hónapban biztosan megérkező fizetés. Még nem tudtam, hogy hogyan fogom kialakítani a saját irányomat, de mégis valahonnan mélyről fakadóan éreztem, tudtam, hogy menni fog, és így nap nap után a reggeli első zsigeri ijedtséget követően meggyőztem magam arról, hogy sikerülni fog.

Sikerült. :)

De utólag visszatekintve, ezt a kezdeti időszakot összegezve azt értettem meg, hogy könnyebb lett volna, ha másokkal együtt járom be ezt a kihívásokkal teli utat. Ha lettek volna körülöttem olyan emberek, akik hasonló helyzetben vannak, vagy már korábban voltak. Akikkel meg tudtam volna osztani a kétségeimet, bizonytalanságaimat, akikkel tudtuk volna biztatni egymást, és akik már az elején elmondták volna, hogy ők is átmentek mindezen, és nekik is nehéz volt, de sikerült. Jó lett volna azt érezni, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel és gondolataimmal.

Ebből az összegzésből született meg ennek a csoportnak az ötlete. Szeretnék teret, helyet és támogatást biztosítani mindenkinek, akinek már megfordult a fejében, hogy önállósodni szeretne, és a saját szakmai útját járná. Talán már indulna is, akár már el is kezdett vállalkozni, vagy a vállalkozása már hosszabb ideje működik, de időről időre elakad. Úgy érzi, hogy segítség lenne hasonlóan gondolkodó emberekkel együttműködve újabb nézőpontokat kapni, tapasztalatokat megosztani, és egy kölcsönösen támogató közösséghez tartozni. Mindezt úgy, hogy szakemberként szupervíziós és coaching eszközökkel segítem a csoport tagjait a céljaik felé vezető úton.

Amit a csoport nyújt neked:
- Egyéni és közös témák
- Egyéni célkitűzések
- Feladatok
- Páros támogató rendszer (“buddy system”)
- Tapasztalatmegosztás
- Új nézőpontok
- Kapcsolatépítés
- Pozitív megerősítés
- Elfogadó, biztonságos közeg és jó hangulat

A csoport online indul, a folyamat 6 hónapos és havonta 2x2 óra elfoglaltságot jelent. A csoport létszáma 6 fő. Az alkalmak időpontját és kereteit a csoporttal közösen az első alkalmon egyeztetjük, és az időpontokat rugalmasan kezeljük, hogy minden alkalommal mindenki részt tudjon venni. A csoport végén, ha lesz rá igény, szervezünk egy személyes, kötetlen találkozót.

Az online csoport ára egyben fizetve 60,000 forint. Részletfizetésre van lehetőség.

A csoporthoz való csatlakozás előfeltétele egy 6 alkalmas online szakmai önismereti csoportban való részvétel.

Bármilyen kérdés esetén vagy időpont egyeztetés céljából a 06 30 336 4723-as számon, illetve az emesenemeth @ icloud.com email címen örömmel várom a megkereséseket. Ezenkívül a Németh Emese Karolina - Szupervizor Coach Művészetterapeuta Facebook oldalamon is fel lehet venni velem a kapcsolatot.