EGY KÉRÉS...


Ha online újság lennék, akkor most valami olyasmit írnék bevezetőnek, hogy fogadjátok sok szeretettel Vera írását, aki sok különböző élethelyzetben lévő és kihívásokkal küzdő nő érzéseit és kéréseit fogalmazza meg az alábbi írásában. A kép pedig az írás elolvasása után magáért beszél. Köszönöm, ha elolvassátok, megosztjátok, hátha ez is segít minket abban, hogy érzékenyebben tudjuk viszonyulni egymáshoz, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy ki, mikor, min megy keresztül az életében.


Kedves Ismerősök! A távoliak és a legeslegközelebbiek is.

Sokak nevében kérnélek Benneteket arra, hogy ha olyan nőkkel (és párjaikkal) beszélgettek, akiknél életkora vagy családi állapota alapján úgy vélitek, „eljött az ideje”, hogy családot alapítsanak, bízzátok rá (rájuk) azt is, szeretnének-e családot alapítani, és azt is, hogy erről szeretnének-e veletek beszélgetni.

Tudjuk, hogy a jó szándék vezérel, amikor erről érdeklődtök vagy fejtetek ki véleményt, és talán eddig senki nem hívta fel rá a figyelmeteket, ezért most megteszem én. A legfinomabban megfogalmazott puhatolózás is tapintatlan és bántó tud lenni. Sőt, jobban tud fájni egy-egy ilyen kérdés, megjegyzés, mint az aznap hasba beadott negyedik hormoninjekció. Mert attól, hogy nem kürtölik szét, lehet, hogy éppen napi 8-10 injekcióval, tablettával és kúppal egy lombik program közepén állnak. (a képen egy lombik ciklushoz szükséges öninjekciók körülbelüli száma és az ehhez tartozó gyógyszerek, számlák, blokkok töredéke látszik, +kb. 20 vérvétel/infúziós tű nincs köztük).

Lehet, hogy endometriózissal vagy annak következményeivel küzdenek. Lehet, hogy IR, PCOS, korai menopauza, pajzsmirigy-probléma, satöbbi az, ami megnehezíti, vagy ellehetetleníti a családalapításukat. Lehet, hogy férfi oldalon van rossz minőségű vagy lassú vagy kevés termék, vagy fizikai, egészségügyi, lelki, stb. akadály.  Esetleg épp gyászolnak – elvesztett álmot, vagy ténylegesen a magzatukat, ha épp most hevernek ki egy vetélést. Vagy az is benne van, hogy végre sikerült megfogannia a babának, de még annyira friss, hogy ők maguk sem hiszik el és babonából sem terjesztik a gólyahírt.

Sőt, igazából az is elképzelhető, hogy a házaséletük nem működik. De – sokkolni fogok: - talán nem szeretnének családot alapítani! Nem biztos, hogy szeretnének gyereket! Akár csak nem mostanában. Lehet, hogy más terveik vagy céljaik vannak. Az ő dolguk, ő testük, ő kapcsolatuk, ő kihívásuk, ő lehetőségeik, ő döntéseik. Intim téma, amiről el kell fogadnotok, ha megtartják maguknak. Vagy egy nagyon szűk körnek, amiben most – biztosan megvan rá az okuk, ez nem a kapcsolatotokat minősíti – ti nem vagytok benne.

És ezt igenis vegye mindenki magára! A kedvenc nagybácsi a családi találkozón, a szomszéd az anyuék kerítésénél, a bizalmaskodó kolléga az irodai konyhában, a takarító a szivaccsal a kezében, a kozmetikus a gőzölés közben, a legjobb barátnők az ártatlan kíváncsiskodásaik során. Nincs közötök hozzá!

Nem, akkor sem, ha bizonyos esetekben ilyen szépen, ártatlanul, finoman fogalmazzátok meg:

És már terveztek babát?

Csak nem akar jönni a baba?

Van már babaprojekt?

Apádék biztos örülnének már az unokának!

Biztos szuper anya lennél!

Nagyon jól áll neked, hogy a karodban az a kisbaba!

De ugye nekem elmondanád?

De védekeztek?

Olyan jó lenne együtt babázni!

Soha nem akartok gyereket?

Satöbbi. Ne felejtsétek: nem a ti dolgotok! Ha akarnak beszélni róla, megtalálják a módját, az alkalmat, és az adott téma kapcsán megfelelő tapasztalatú, empátiájú, vagy hasonló élethelyzetben lévő személyeket arra, hogy megosszák velük, éppen min mennek át, mik a terveik.

És kérdezni is tudnak maguktól, ha információra van szükségük, maradjatok ebben is csak reaktívak! Higgyétek el, nem kell proaktívan „sikersztorikkal” tukmálni őket! De tényleg, az ismerősötök ismerősének ismerőse történeteit sem szeretnék hallani arról, hogy neki mi vált be és hogyan esett teherbe vagy mi hozta közelebb azt a számukra vadidegent a gyermekvállalási szándékhoz.

Tudom, ismétlem magam. Ha az illető akar, fog mesélni magától arról, mit szeretne! Azért mondom újra, mert általában nem is tűnik fel nektek, hogy ismét vájkáltok. Valahol érthető: amíg nem érkezik kielégítő válasz, az ember könnyen elfelejti, hogy már a múltkor is feltette a kérdést. És nem minden érintett áll ki magáért, és mondja ki azt, amit legszívesebben kimondana: hagyjatok ezzel békén!

Amikor pedig valaki úgy dönt, megosztja veletek, min megy át épp, inkább hallgassátok meg, ha kér tanácsot, adjatok neki. De ha nem szeretnétek ártani és bántani, ne vegyétek el a kedvét a története befejezésétől olyan közhelyekkel, hogy „Tudom, mit érzel.” „Nekem mondod?” „És majd ha lesz gyereked, milyen nehéz lesz!” Nem tudhatjátok. Nem vagytok a bőrükben. Sem a testükben, sem a lelkükben, sem a viszonyukban. Ha mesél, a lényeg, hogy értékeljétek a bizalmát.

És értékeljétek, ha a saját családi állapototok olyan, amilyenről mindig is álmodtatok! Ha pedig nem, dolgozzatok rajta inkább, ahelyett, hogy máséval foglalkoztok.

u.i. A fotó is lehetne akár sajátom, akár kölcsönvett, ahogy lehet, hogy egy-két jóbarátnő hangját hallatom.

u.u.i. Tapintatlan, megállapodással-családtervezéssel-továbbiakkal kapcsolatos kommenteket helyes lenne visszatartani akkor is, ha az illető egyedülálló, friss kapcsolatban van, vagy akár összeköltözést vagy már esküvőt tervez, vagy már van gyereke. Ha szeretitek, tisztelitek az illetőt, ne hozzátok kellemetlen helyzetbe a faggatózásokkal, épp elég nagy társadalmi nyomás alatt van így is. Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Viszont aki toleráns, empatikus és tapintatos, az mindig menő marad, és még motiváló is.


Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.